Document page 1

Legyel kiraly page 001

Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!

 

Tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.

 

Jelen tájékoztató levelünk a 2020/2021. tanévre történő általános iskolai beiratkozással kapcsolatos fontos szülői feladatokat tartalmazza. Kérjük, figyelmesen olvassa el!

 

Felhívjuk figyelmét, hogy amennyiben gyermekét a lakóhely szerinti körzetes általános iskolába szeretné beíratni, akkor az intézmény felé csak a szándék megerősítése szükséges, ebben az esetben a beiratkozás automatikusan megtörténik. Amennyiben másik intézményt választanak, akkor kell benyújtani jelentkezési kérelmet a kiválasztott iskolába.

 

A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy gyermeke általános iskolai beíratását lehetőség szerint online módon intézze a KRÉTA rendszer e-Ügyintézési felületén keresztül, amelyet a https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap elérhetőségen talál meg.

 

Köszönjük, hogy az óvodákban leadott Jelentkezési szándékával a Debreceni Tankerületi Központ intézményét tisztelte meg. Kérjük, hogy az Ön által első helyen jelölt általános iskola  KRÉTA felületén jelentkezési szándékát erősítse meg.

 

 

A beiratkozás szakaszai:

 

A beiratkozás két szakaszban történik:

 

  1. A beiratkozás első szakaszában 2020. április 6. 0:00 óra és 2020. április 24. 24:00 óra között azok a szülők/törvényes képviselők adhatják le beiratkozási kérelmeiket, akik

  • nem állami fenntartású általános iskolába,

    vagy

  • állami fenntartású, de körzettel nem rendelkező általános iskolába kívánják gyermeküket beíratni.

A körzetes iskolák listáját az alábbi internetes oldalakon találhatja meg: https://kir.hu/KIR2_KORZET_3h/Pub/Index

http://kk.gov.hu/hirek-debreceni (KÖZLEMÉNY)

https://www.debrecen.hu/hu/debreceni/oktatas/altalanos-iskolai-kepzessel-kapcsolatos-informaciok

Továbbá minden a Debreceni Tankerületi Központ (a továbbiakban: DTK) fenntartásában működő intézmény honlapján elérhető az intézmény saját felvételi körzetének jegyzéke.

A Debreceni Hatvani István Általános Iskola felvételi körzetét az alábbi linkre kattintva érheti el:

http://www.hatvani-debr.sulinet.hu/Dokumentumok/Körzetek.xlsx

 

  1. A beiratkozás második szakaszában 2020. április 28. 0:00 óra és 2020. május 15. 24:00 óra között azok a szülők/törvényes képviselők végezhetik el a beiratkozással kapcsolatos ügyintézésüket, akik gyermeküket:

  • olyan körzettel rendelkező általános iskolába kívánják beíratni, amely azonban nem a gyermek lakóhelye/életvitelszerű tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskola.

  • a gyermek lakóhelye/életvitelszerű tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába kívánják beíratni.

Felhívom figyelmét, hogy a hatályos jogszabályok [a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 50. § (6) bekezdése alkalmazásában a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 22. § (6)bekezdése] alapján életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a tanulónak a kötelező felvételt biztosító iskola körzetében van a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye.

 

Minden olyan tanuló 2020. április 28-án automatikusan felvételre kerül a lakóhelye szerinti körzetes általános iskolába, aki nem nyert felvételt az első szakaszban, illetve nem adta be a jelentkezését más általános iskolába. Ebben a szakaszban szükséges megerősíteni azon gyermekek jelentkezését, akiket a szülők/törvényes képviselők a lakóhely szerinti körzetes általános iskolába szeretnének beíratni. Tájékoztatásul jelezzük, hogy a gyermek automatikus felvétele a lakóhelye alapján körzetes általános iskolában létesül [az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata 2. d) pontja szerint]. Amennyiben Ön a lakóhelyétől eltérő tartózkodási helye szerinti körzetes általános iskolába kívánja beíratni a gyermekét, kérem, hogy vegye fel a kapcsolatot az érintett általános iskolával.

 

A beiratkozáshoz kapcsolódóan az alábbi dokumentumokra van szükség, melyeknek bemutatása a jelenlegi helyzetre tekintettel elegendő, ha csak a 2020/21-es tanév első napján történik meg.

  • A gyermek személyazonosságát igazoló hatósági igazolvány

  • A gyermek nevére kiállított TAJ kártya

  • A gyermek nevére kiállított lakcímet igazoló hatósági igazolvány

  • Nyilatkozat az életvitelszerű ott lakásról

  • Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozóan

Az online felületen a gyermekek körzetes iskolába való beíratási szándékának megerősítése úgy történik, hogy a gyermek azonosításához szükséges adatok megadása után megjelölik az intézményt. Online jelentkezés esetén a felületre fel lehet tölteni a dokumentumok másolatát, személyes megjelenés esetén pedig kérjük bemutatni, illetve átadni az intézményi ügyintézőnek. A 7/2020. (III. 25.) EMMI határozat alapján az online beiratkozás esetén az eredeti iratok bemutatására a 2020/2021. tanév első napján kerül sorAz életvitelszerű ott lakásra és a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására vonatkozó nyilatkozatokat elektronikus beiratkozás esetén a KRÉTA e-Ügyintézés felületén - az adatok megadását követően - az „Előnézet” ikonra kattintva tudja letölteni és aláírást követően fel tudja tölteni a rendszerbe. Személyes megjelenéssel történő beiratkozás esetén a formanyomtatványokat az intézmény biztosítja.
 
  • * Felhívjuk a figyelmet, hogy iskolánk esetében a második szakaszban van lehetőség a beiratkozás folyamatának ügyintézésére.

  •  

    Amennyiben az elektronikus úton történő beiratkozás az Ön számára nem megoldható, a köznevelési intézmények lehetőséget biztosítanak a személyes ügyintézésre is. Tájékoztatjuk, hogy személyes megjelenéssel történő beiratkozás esetén a járványügyi helyzettel összefüggésben bevezetett fokozott óvintézkedésekkel kell számolni.

  •  

    * Iskolánkban a jelentkezések személyes benyújtására az alábbi időpontokban van lehetőség 2020. április 28. és 2020. május 15. között:

  • Hétfő: 8:00 – 16:00

  • Kedd: 10:00- 18:00

  • Szerda: 8:00 – 16:00

  • Csütörtök: 10:00 -18:00

  • Péntek: 10:00 - 18:00

Kérem, hogy előzetesen kérjenek időpontot a 06-52-412-108 telefonszámon, vagy e-mail-ben az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. elérhetőségen.

 

Felhívjuk figyelmét, hogy a két szakaszban történő beiratkozás során a második szakaszban csak egyetlen általános iskolába kérheti gyermeke felvételét.

 

Tájékoztatjuk, hogy az intézményvezető a tanuló felvételéről szóló döntését a beiratkozás I. szakaszában érintett intézményekben 2020. április 25-27. között, a beiratkozás II. szakaszában érintett intézményekben pedig 2020. május 16-21. között hozza meg, s egyúttal ugyanezekben az időintervallumokban kerül sor az Ön értesítésére is.

 

Debrecen, 2020.04.06.                                  Tisztelettel:

                                                                                              Bertók Krisztina

                                                                                              intézményvezető

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a kialakult helyzetre való tekintettel az étkezést igénylő óvodás és iskolás gyermekek szülei részére lehetőséget biztosítunk az ebéd egyszer használatos edényben történő elvitelére az alább felsorolt ügyeletes óvodák elkülönített területén (udvar, vagy előtér) hétköznapokon 11 és12 óra között.

A rendelés a saját iskola élelmezésszervezőjénél telefonon történik.

(Bakos Károlyné         telefon: 06 30 931 6023)

Előre maximum egy heti rendelést lehet leadni!

Minden nap 9:30-ig lehet megrendelni, illetve lemondani a következő napi étkezést.

A tanév közben érvényes étkezési térítési díjak, illetve kedvezmények lesznek érvényben.

A térítési díj befizetésére csak bankkártyás fizetési móddal lesz lehetőség a www.diminfo.hu weboldalon található szülői felületen keresztül adott hónap 1-10-ig.

                                                                                                             Hajnal János

                                                                                       Debreceni Intézményműködtető Központ

                                                                                                               igazgatója

 

DIM etkezes page 001

Tisztelt Szülők!

Levelemmel az iskola pszichológusaként szeretném felajánlani segítségemet.

A koronavírus fertőzés megjelenésével új, eddig mindannyiunk számára ismeretlen helyzet állt elő. Természetes a félelem, amit ilyenkor érzünk. Minden új dolog félelmetes, mert ismeretlen. Ez az a természetes emberi reakció, ami segít bennünket abban, hogy a legjobban tudjunk alkalmazkodni az új és szokatlan helyzetekhez. A bevezetett központi intézkedések eddig még ki nem próbált forgatókönyvek, amit mi közösen is alakítunk.

Kollégáimmal, a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógia Szakszolgálat Debreceni Iskolapszichológusi Munkacsoportjával összeállítottunk néhány szempontot, ötletet, link címet, melyet érdemes lehet áttekinteni. Az ajánlás célja, hogy támogassukÖnt/Önöket a szülői szerepben. Biztos vagyok benne, hogy tudja mozgósítani azokat a belső erőket, amik tovább viszik a problémák megoldása felé. Ha mégis úgy érzi, hogy segítséget szeretne kérni, a következő hetekben erre csak online lesz lehetősége.

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Skype: Elekné Szarvas Anett néven, kedden és csütörtökön, előzetes időpont egyeztetéssel.

A kialakult koronavírus- fertőzés miatti intézkedés mától mindannyiunk életét egy rövid időre átalakítja.

Gondolataink az új helyzetről:

  • Ez egy átmeneti állapot, amit egy ideig megszokunk, viselünk.
  • Nem lehet mindent azonnal jól, praktikusan megoldani. Adni kell időt magunknak és gyermekünknek is.
  • Az Ön/Önök nyugalma iránymutató a gyermeke számára. Ha Anya/Apa nyugodt, akkor minden rendben van. Ezért mindennél fontosabb az Ön higgadtsága.
  • A gyerekek beszélnek egymással a koronavírusról. Fontos tudnia a szülőknek, hogy gyermekük mit tud, mit gondol, milyen esetleges félelmei vannak ezzel kapcsolatban. Lényeges az életkornak megfelelő tájékoztatás, de elsősorban az érzelmi támogatás.

Ajánlunk egy linket, mely erre ad tanácsokat, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel a koronavírusról.

https://anyupszi.blog.hu/2020/03/11/hogyan_beszelgessunk_a_gyerekekkel_koronavirusrol

  • Fontos egy napirend kialakítása, amit hétfőtől-péntekig betartanak közösen gyermekükkel az átmeneti időszakban, ezzel is biztonságérzetüket erősíthetik.
  • Azoknak a szülőknek, akik otthon tudnak maradni gyermekükkel, a közös együttlét lehetőséget ad arra, hogy rugalmasan, személyre szabottan éljék a hétköznapokat.
  • Azok a gyerekek, akik felügyelet nélkül maradnak otthon, a hirtelen kialakult “szabadsággal” sokféleképpen bánhatnak. Érdemes felmérni, hogy milyen szintű, milyen fajta szülői figyelem szükséges a napirendjük megtartásához, a hatékony online tanuláshoz. A szülői törődés szükséges ahhoz, hogy a napi tevékenységek optimális módon haladjanak.
  • Az új helyzet okozta szorongás sokféleképpen jelenhet meg a gyermek viselkedésében. Lehet, több testi kontaktusra van szüksége, lehet, hogy többet alszik, vagy kevesebbet, esetleg többet eszik vagy kevesebbet. Ezeknek a szokásoknak az ingadozása teljesen természetes egy ilyen átmeneti, szokatlan helyzetben, ami sok esetben néhány nap alatt újra optimalizálódik.
  • Lehetséges, hogy nem minden gyermek számára lesz az online oktatás annyira élvezhető, érthető, mint a megszokott iskolai hétköznapokban. Az online oktatás másságáról érdemes a “milyen napod volt?” - beszélgetés keretében tájékozódni, ahol az esetleges nehézségek kiderülhetnek.
  • Kisebbek esetében hasznos lehet az esténként a “beszéljük meg a holnapi napot” kezdetű beszélgetés. Ilyenkor közösen végiggondoljuk a másnapi teendőket, kívánságokat, vágyakat. A tervezés segít abban, hogy biztos pontokat, kapaszkodókat keressenek és találjanak. Ezzel is csökken a belső feszültség, a bizonytalanság a szülőben és a gyermekben egyaránt.
  • Az otthon töltött közös órák alkalmat adnak arra, hogy meséljenek a gyerekeknek. Meséljenek saját gyermekkorukról, próbálják ki a rég elfelejtett játékokat! Énekeljenek, mókázzanak is! A beszélgetés, a vicc, a móka, a zene, a tánc, a mozgás feszültségoldó hatással bír.
  • A szorongás, feszültség csökkenthető az érintés révén is. Az - egyébként természetes - ölelés, átkarolás, megsimogatás, kézfogás akár egy film közös nézése alatt, odabújás, sokkal többet segíthet, mintha szavainkat keresgélve igyekeznénk megnyugtatni a gyermekeket vagy akár a felnőttek egymást.
  • Fontos mindazonáltal szavakkal is biztatni egymást és a gyerekeket. pl. “Kitartunk!”, “Rendben lesz minden”, Ügyesen, okosan végigcsináljuk, amíg kell!”, “Kihozzuk ebből a helyzetből is a legjobbat!”, “Vigyázunk egymásra”. Lehet akár “családi csatakiáltást” kitalálni, mint a játékos sportvetélkedőkön. Akár minden reggel nyithatjuk és/vagy este zárhatjuk ezzel a napot, ezzel is erősítve egymást és magunkat.
  • A nap végén mindenki leírhatja egy füzetbe (“örömnapló”- ba ), hogy aznap mi volt, ami örömöt okozott számára, lehet az egy apróság is. Pl. kisütött a nap, jó illata van az ibolyának a kis vázában, ma nevettünk egy jót, láttam egy aranyos cicás videót, felhívott a barátnőm, kiselejteztünk régi kacatokat egy fiókból, stb.
  • A “mi lesz most, illetve majd velünk?” kérdésre egy bizonytalan helyzetben nagyon nehéz válaszolni. De mindenképp segíthet, ha a közel illetve távolabbi jövővel kapcsolatban célokat tűzünk ki magunknak, és az egész családnak is. Pl. Ha vége lesz ennek, majd jól megünnepeljük, egy fagyizással, vagy Vidám parkkal stb...
  • A szülők által mutatott felelősségteljes magatartás irányadó a gyerekeknek. A gyerekek számára betartandó szigorítások csak akkor lehetnek hatékonyak és számukra is elfogadhatók is, ha a szülők- hitelesen - maguk is hasonlóan betartják, amit számukra is szükséges.

Ha most szigorúbban korlátozzák a gyermekük mozgásterét, akkor a saját mozgásterük korlátozása is megerősíti ennek fontosságát.

  • A gyerekek tarthassák a kapcsolatot online a barátaikkal, legyen lehetőségük közös online játékra, mivel a személyes találkozásra nincs lehetőségük.

Linkajánló:

1. Diákoknak a jelenlegi helyzetről, egy pedagógus tollából, Jocó bácsitól.

https://www.facebook.com/search/top/?q=joc%C3%B3%20b%C3%A1csi&epa=SEARCH_BOX

2. Segédanyag szülőknek /gondviselőknek a koronavírussal való családi megküzdéshez. (Iskolapszichológusok Módszertani Bázisának ajánlásával, NCTSN által összeállított írás) https://drive.google.com/file/d/1uF2xLL4a6CIRxlYh4R-64asKiJZzl7At/view?fbclid=IwAR3BKccLizmTtzC4DdTjI0Il5267Fig_MCCvyNKIlJzXbIT2NINxsRecbdA

3. Online műsorok élőben:

https://papageno.hu/intermezzo/2020/03/elo-kozvetitesek-a-nagyvilagbol-idorendben-mutatjuk-a-lehetosegeket/?fbclid=IwAR2UWgMw1bbzDDYRZIkPsBYmYiKiJgRCf4DIT8b1-4W_3fEo39TI_sZsgDw

Hogy kulturális műsorok ne maradjanak el, ezért online közvetítik.

Lehet válogatni belőle otthoni hasznos időtöltésre.

4. Alsósoknak ajánljuk a Pagony Mesecsatornát: https://www.youtube.com/user/pagonypozsonyi

                                                                                  Elekné Szarvas Anett

Debrecen, 2020.03.16.                                                 iskolapszichológus