Nyomtatás

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

A 2019/2020 tanév nem az eddig megszokott módon ért véget, mind a Hatvaniban, mind az országban, sőt a világ számos iskolájában. Az elmúlt három hónap új kihívások elé állította a diákokat, szülőket, pedagógusokat egyaránt.

Az online-oktatás keretein belül a személyes kapcsolattartás teljes mértékben háttérbe szorult, helyette teret nyertek a különböző digitális felületek. Az év végi eredmények, bizonyítványok tükrében elmondhatom, hogy ’jól vizsgáztunk’ ebben a rendkívüli helyzetben. Köszönhetően a szülők segítségének, a diákok kitartásának és szorgalmának illetve pedagógusaink lelkesedésének, leleményességének. Ha a mögöttünk lévő hónapokat röviden címszavakban kellene jellemeznem, akkor a következő kifejezések jutnának eszembe: együtt, közösen, együttműködve. Valóban ez volt a titka az elmúlt időszaknak. A szülők kicsit pedagógusként fordultak gyermekeikhez, a pedagógusok pedig szülőkként tartották a lelket diákjaikban.

Ez az időszak nemcsak elvett tőlünk - gondolok itt a ballagási ünnepség meghittségére, az évzáró ünnepségre, megannyi közös programra, osztálykirándulásra - emlékeztetett olyan dolgokra is, amelyek a mindennapokban megszokottá váltak számunkra. Talán ezek után jobban fogják értékelni a gyerekek a személyes kapcsolattartást társaikkal, tanáraikkal, az azonnali segítségnyújtást, tanári magyarázatot, közösségi életet. Bízom benne, hogy szeptembertől újra kinyílnak az iskolák kapui és folytathatjuk a régi kerékvágásban az oktató- nevelő munkát.

A Debreceni Hatvani István Általános Iskola nevelőtestülete nevében köszönöm a Szülők és a Gyerekek együttműködését, kitartását, türelmét.

Kívánok a diákjaim és családjai számára kellemes nyarat, jó pihenést és élményekben gazdag vakációt! Jó egészséget kívánok mindenkinek, vigyázzanak magukra és gyermekeikre!

Tisztelettel:

Bertók Krisztina

intézményvezető